Vangelis

2016.06.19. 23:21


untitled-79.jpg
Szükségem van az emberek zajára. Sétálok, és ha kell, útbaigazítom azt, aki eltévedt. Megállok és 5 perc alatt megnyugtatom őket hogy >>mindenben<< egyetértek velük. Boldogok lesznek.

Wędrowcy~Tułacze~Zbiegi

2015.10.05. 23:33

aaltra_5kl.jpg

1. - Sajnos az emberek nem hisznek nekem, pedig tényleg én vagyok az Antikrisztus. 

2. - Nem voltam katona és talán úgy halok meg, hogy sohasem ütöttek meg. Vajon mikor kell ezért megfizetnem?

3. - Kihez fordulhatok segítségért, ha a tegnapi önmagamért nem tudok felelősséget vállalni?

4. - Az igazság fájdalmasan unalmas.

5. - Aki ezt a világot el akarja pusztítani, annak valahol a nyelőcső és a gyomor környékén kell egy gátat építenie.

6. - Miért lettem senki, amikor bárki lehettem volna?

7. - Nem tudnék embert ölni. Túl veszélyes.

8. - Szeretnék ott lenni abban a pillanatban, amikor előlép az a gyújtogató, aki az összes személyes tárgyat akarja elégetni.

+1. - Sajnos senki sem tudott meggyőzni arról, hogy egy templom felrobbantása több lenne a garázdaság büntetőjogi kategóriájánál.

Most pedig lefekszem - mondta végül a Pestis -, holnap felébredek és minden erőmmel azon leszek, hogy a mai napomat megmagyarázhassam valakinek.

 

Fuck Buttons

2015.03.06. 16:16

1963483_orig.jpg

"Barátaim, kedves barátaim! (...) Most hogy végre elérkezett az idő, jöjjön a tánc, jöjjön a felszabadító őrjöngés! Mióta várunk erre, pontosan erre az estére, én már nem is tudom. Úgyhogy drága jó testvéreim, ne is késlekedjünk, elő az álarcokkal, peregjenek a dobok, pukkanjon az a pezsgő és gyerünk a mámorba!"

"Az előttem szóló testvérünk feltette a nagyszerű kérdést. Mióta is várunk erre a napra és honnan tudjuk hogy megérkezett? Kérdem én, a naptárból talán?
(Neeeem!)
Úgy bizony, nem. A jóslat, melyet a Mindenható a szívünkbe pumpált, egyszerre libbent fel előttünk, hogy ma végre valósággá válhasson. Egyszerre, mindahányan itt vagyunk, érezni kezdtük és semmit sem tettük ellene, ám annál többet érte. Itt van hát!" (Részletek a Nagy Pestis megnyitóbeszédeiből)

"Néha, látszólag teljes következetlenséggel színre lép, (ilyenkor a vágyakozás és az észlelés között a szokásosnál is nagyobb rés keletkezik) majd pedig robbanásszerűen szétterjed. Itt van köztünk egy darabig, dühödt és kíméletlen, aztán ahogyan jött, úgy el is megy. Emléke nem azért lesz kitörölhetetlen, mert a nyomában pusztítás és anarchia támadt, hanem azért mert előzőleg pontosan ezt akartuk." (Klaus von Baszki)

 

Have a Nice Life

2014.10.30. 23:50

untitled-158.jpg

ó te mocsok tróger, hát neked van ilyen szagod?! most vetted a kabátodat, vagy csak az anyád öltöztetett?! fasza, ez meg a tükörben nézegeti magát! persze, ne zavarjon, hogy rajtad kívül még 7 ember van a liftben, ugass csak a telefonodba, úgy-úgy, hangosabban, mondom én, megy ez! és te?! igen, tudom, kinőtt a pofádon egy hatalmas pattanás, mert a hétvégén szétcsaptad magad a céges buliban. ez meg kinek képzeli magát?! fizetést emeltek, aztán máris zakóban nyomja... remek! téged hogy engedtek be ide, hát még kettőig se tudsz elszámolni! ne méregessél, én nem a többi vagyok, akkora lángost lecsavarok hogy kiugrik a szemed! mi van apóca, nem voltam elég érthető?! szerencséd hogy a tizediken vagyunk, különben már rég nem élnél. jaj te meg ne lökdössél már! apád azért tolt még kettőt anyádon, hogy legyen egy pofád és szóljál ha akarsz valamit. menjél akkor, ne forogjál, húzzál innen, ha az előbb még annyira siettél! na és persze itt van donlatino is, már csak ő hiányzott. nagyon szép vagy te hülye fotelspanyol, de mennyi ideig nézegeted még az új csukádat?! úgy is van, takarodjál innen kifelé! 

végre már, csak elkotródott az összes! hú rohadjatok meg, de sokan voltatok!

 

Exit Oz

2014.09.02. 21:05

Kongó.jpg

 "Aztán, ha egy kis pénz akadt, mindig leihatta magát az ember. Szelídebb és melegebb lett körülötte a világ. Nem érezte a magányosságot, mert benépesíthette agyát barátokkal, megtalálhatta ellenségeit, és elpusztíthatta őket. Puhának érezte dereka alatt az árok földjét. Sebei nem sajogtak, a jövendő nem fenyegette. Nem ólálkodott körülötte az éhség, szelíd és kellemes volt a világ, s mindenki eljutott oda, ahová indult. Csodálatosan közel jöttek a csillagok, s lágyan borult az ég az ember fölé. Jó barát volt a halál, s az álom a halál testvére. Visszatértek a régi jó idők: egy szép lábú leány, akivel az ember odahaza táncolt valamikor, meg egy ló, az is a régi időkből. Egy ló meg egy nyereg. Cifra bőrű nyereg. Mikor volt az? De jó lenne egy leány, akivel elbeszélgethessen az ember. Milyen jó is az! Még le is fekhetnék vele. Meleg van itt. És a csillagok oly közelre szálltak le, szomorúság és öröm oly szorosan húzódnak egymás mellé, hogy összeolvadnak. Bárcsak mindig részeg lehetnék. Ki mondja, hogy ez rossz? Ki meri azt mondani, hogy rossz? A prédikátorok, de azok is részegek a maguk módján. Sovány, meddő asszonyok, de azok sokkal szerencsétlenebbek, semhogy megérthetnék a részegség gyönyörűségét. Reformátorok, de azok nem harapnak eléggé mélyen az életbe, hogy megismerhessék. Nem, nem, a csillagok közel vannak, kedvesek, s én beleolvadtam a világok testvériségébe. És minden szent, még én is."  (Steinbeck)

Exit OzÎmpământenit



 

The Pines

2014.06.02. 21:43

009 Hanging Thief 2_1.jpg

 

Amikor párnába süllyed fejjel nézem a sötét plafont és van egy-két elég jó ötletem, akkor azt hiszem még élek. Aztán felkelek, csak úgy csinálni valamit, és máris idegen vagyok. Betolakodó egy ismeretlen tulajdonossal bíró életben. Vakító süketség, gyomorrohamok, összekotorászott motyogások, ennyire futja csak. Jó lenne visszafeküdni, a párna mintáiba, a bogarak közé. Rágyújtanék, de még a cigit is tölteni kell, szóval én már nem is gondolok semmire. Majd holnap összeszedem magam.


Drudkh

2014.05.27. 22:07

blood.jpg
Azt a gondolatot, amit korábban a Burzummal kapcsolatban is nehezen lehetett megfogalmazni, a Drudkh esetében sem lehet egyértelműen körülírni. Azonban a jártasak számára nyilvánvaló, hogy a Drudkh a saját berkein belül ugyan nem teremtett új irányvonalat, ám a Burzum által kidolgozott koncepciót megújuló elemekkel egészítette ki.
Ugyanaz ismétlődik meg: egy általában trúblekknek csúfolt talapzat végül is termékeny talajnak tűnik, amely saját monotonitását és nyersességét tudatosan kihasználva, bizonyos értékekkel ruházza fel önmagát és az önmaga által teremtett világot. Nem pusztán arról van szó, hogy mind a Burzum, mind a Drudkh egy tágabb közösséget érintő mitológia felé kacsintgat és a zenészek abban a saját borús vadságuk igazolási pontjait jelölik ki, hanem arról is, hogy a zenében ez mennyiben általános eljárási módszer. Annyiban általános, hogy bőven vannak zenekarok, amelyek zenéjükkel egy közösség identitásának szubjektív újraértelmezésén dolgoznak, s vannak mások, akik függetlenítik magukat munkájuk kohéziós hatásától. Ez utóbbira - csak hogy maradjunk az extrémebb vonalnál - jó példa Kátai Tamás, aki a sajátos világszemléletét gyakorlatilag páratlanul tálalva, nem törekszik arra hogy önmagát valamilyen módon, egy nagyobb rendszer részévé tegye. Motívumai személyesek, semmilyen esetben sem része egy mintának; annyiban általános, amennyiben rendet tudunk tenni a zenéjében keveredő stílusok között.
Azonban a Drudkh egy burzumi mintát követ, lassú és komótos riffekre épülő eposzos elbeszéléssel bontakozik ki egy meglehetősen patriarchális bölcsességeket felvonultató előadás, amelyben a végszó csakis a bánaté lehet. Ez a bánat leginkább nem egy személyes élmény végkicsengése (mint például Kátainál), hanem a szubjektíve általánosnak tartott értékek felbomlása körüli melankólia öncélú igehirdetése. Ebből a szempontból az extrémizmus kizárólagos terep, hiszen éppen azáltal hogy vállalja a konzumtól való elhatárolódást, már a megszólalással pálcát tör egy sor kérdés fölött. Így érthető meg, hogy miért lehet csak dobbal és gitárral siratni az ukrán múltat és miért tűnhet autentikusan pogánynak az amit a Burzum csinál. Ebből egy sor következtetés levonható arra nézve, hogy ez a fajta zenei megközelítést kiknek jelent elfogadható alternatívát. Ezen túlmenően jól kirajzolódik egy genealógiai ábra, amelyben legkorábban a punk húzta a legváratlanabbat azzal, hogy a katonai jellegű tömegmozgósítás pszichológiai attribútumait modern zenei formákba öntötte. Elvetve az extrém zene magvait, egy olyan talajba, amely főként a fiatalság érzelmi berendezkedésén nyugszik: cselekvésvágy és értékkritika szemben és párhuzamosan a belenyugvás keltette közönyös melankóliával.
Tehát ezért nem tűnik fel az a sokszor ellentétesnek ható kettősség, amely a Drudkh zenéjében munkál. Harcias indíttatású lendületes dallamok, melyet az előbbi hangsúlyozásul gigantikus mélybezuhanás követ. Negatív hedonizmus, ahol az egyik pillanatban hősnek, majd egy másikban áldozatnak képzelhetjük magunkat. A szövegek, Taras Shevchenko (és más ukrán költők) nemzeti-forradalmi versei a hős, míg éppen ugyanennek a költőnek egy elesett harcoshoz írt elégiái az áldozat pátoszát sulykolja belénk. Mindemellett ott van "a természet és az ősi föld elorozhatatlan szentsége", amely a fenti okból adódóan szintén ambivalens módon illeszkedik bele az extrémizmusba.  
A lemezekről amúgy nincs mit mondanom, a korai anyagok talán jobbak, az újak kevésbé, de mindegy is, a jelenség a lényeg, ennek konkrét részletei pedig bárhol felkutathatóak. Számomra a Drudkh önmaga csúcsát a 2006-os Blood in our Wells lemezen érte el, s inkább előtte mint utána alkotott meghatározót. De ez jelen esetben nem annyira fontos. 


Wolf-Ferrari

2014.03.10. 00:19

527380_4824717901695_937747000_n.jpg

 

"Ha a világ egyre jobb lenne, az öregek elkeseredve, hogy nem fogják élvezni, meghalnának mérgükben. Szerencséjükre a történelem menete már első pillanattól fogva megnyugtatja őket: lehetővé teszi, hogy szikrányi irigység nélkül dögöljenek meg." (Cioran)


 

436773819_640.jpg

 

A szél mindig ugyanarról fúj, így a káosz egy idő után újra széttelepszik a kertvárosias vidékeinken. A csillagraj (ez az időszakosan pislákoló gyér fénykupac) megint kihűl és minden kezdődik elölről. Alighanem már elég otthonosan mozgunk a borzalomban, felénk ez háztáji intézmény, s ahogy a Duna megindul a tenger felé, a mellékén elterülő földek bort és pálinkát teremnek, csakhogy ezt a világkáoszt szuflával bírni tudjuk. Pedig mennyi szín és mennyi díszes egyenruhába öltöztetett hőbörgés lelkesíthetne minket, de az igazság csak az, hogy itt nem lesz rend soha. Már nem is fontos, hogy ki mondja és hogy miért, a "lehetetlen" fekete humora végleg elnyelt minket.

Ami ezt fel tudná szívni, az csak a nagyszülőknél elköltött vasárnapi ebéd. Fáradt és remegős kézzel kanalazzuk a húslevest, mert a tegnap éji fickósság másnapra igencsak elillant. Micsoda este volt pedig! Valódi zűrzavar, nőkkel, rendőrökkel és temérdek röviddel. A presszó hidegburkolata úgy csúszott, mint a pult legmélyebb kútjából felhúzott vegyes; ki mondhatná hogy a valóságot huncut szabotálni nem férfias munka? Nyomorúságos egyszerűség ez odakintről, belülről pedig az egész univerzum kevély meglovaglása. Kakasok vagyunk, egy riherongy udvar ismerős szemétdombján, és amikor a sarkantyúink a trágyába markolnak, akkor egyszer leszünk csak igazán kakasok. 

Nem tudom, hogy mondhat- e mást ez a mindössze 8 db nóta. Az amerikai-magyar kooperáció új élettel töltötte meg a népzenét, meghagyva bennük az autentikus nyomort és a velük való boldog dacolgatást. Ott van bizony a csavargó zsidó, az égbe lövöldöző szerb, a könnyelmű cigány és a komor magyar minden hagyatéka. Ha egyszer megszólalnak, a kocsmák összedőlnek, és ha egy napra csak, de arra az egyre a világ megregulázottan a lábunk elé hullik - kapcának.

 

Implodes

2013.12.17. 21:33

Implodes.jpg

Örülök ha minden kásás körülöttem, az Implodes pedig csak egyre kavarja tovább az unalom keltette sűrűségeket. A szobák funkcionális berendezéseire alig ülhet le a por, ha mégis, akkor azt nosztalgikus bájjal teszi meg. Annyira végtelenül unatkozom (pedig mennyi teendő volna!), hogy lomtalanításkor lassan engem is ki fognak dobni a szocreál puffal együtt. Határozott nemet mondok a cselekvésre, a figyelmeztető cetlikre és az örömre. 

Egyszer elhatározhatnánk végre, hogy meddig tart ez az unalom. Ki lehetne számítani a végét, mert én biztos vagyok benne, hogy képesek vagyunk rá. Jól emlékszem arra, amikor legalább 5-6 évig megállás nélkül unatkoztam, talán még most is tart, ki tudja?! Sajnos ezt senki sem jegyzi le a naplójába, kár érte, pedig én szívesen olvasgatnék ilyesmit. Az Implodes sokszor segít, amikor éppenséggel unatkozom. Nem mellesleg valószínűleg ők is ezt teszik; mint minden kockásinges hazudozó, ők sem gondolhatják komolyan amit csinálnak. Ökörvér meg Fekete Föld, na persze, biztosan szimbólumok, amiket értenünk kellene. Hagyjuk már! Az egyszerűbbek és a bonyolultabbak, ezt akarod mondani, igaz?! Én tudom hogy az előbbieknek fogalmuk sincs arról, hogy az utóbbiaknak bele kellene halniuk az őrületbe, mert soha egy normális mondat nem hagyta el a szájukat, de ettől még egy csaló maradsz te is, meg se próbáld tagadni. Nem kisbarátom, engem egy kicsit sem érdekel, hogy egyszerűen remek amit csinálsz, ki akarom mondani hogy egy koszos kis szarjancsi vagy, és ezt te is nagyon jól tudod!

Na ezért jó az Implodes. Az x helyére tetszés szerint bemásolható író hosszas tapasztalata a semmittevésről. Jöhetsz-mehetsz, de ilyen egyszerű mint ezek az srácok, sohasem lehetsz. Bár nem olvastam még velük készült interjút (nem is tervezem) ,de így látatlanban is büszke vagyok rájuk, amiért ilyen végtelen egyszerűséggel közvetíteni tudták azt a gyomorforgatóan giccses unatkozást, amit eddig még nem volt divat megzenésíteni. Ehhez nem is tudok többet hozzáfűzni, csak annyit, hogy ha néha napján nem a tükörben simogatjuk az állunkat, és valamiféle isteni megszállottság révén rádöbbenünk arra a mérhetetlen semmittevésre, amit mi képesek vagyunk a "hétköznapok" szóval illetni, akkor hallgassuk meg az Implodes két nagylemezét. Így is csak vergődő senkik maradunk, de ez a lényünkhöz alapvetően mégis csak hűtlen felismerés legalább újabb bónusz órákat garantál a tükör előtt való álldogáláshoz.

  

süti beállítások módosítása