Pszichózis. Saját használhatatlanságunk bűnpere, virágnyelv nélküli megváltás. Mindez egyben. Azon kevés drone élmények egyike, amelyik azon túl, hogy nem okoz kellemetlen magyarázkodás-kényszert saját zeneisége felől, valóban túlmutat az erősítők bizsergésén és a keverőpult gombjain. Egy lehetséges életet mutat be és egy lehetséges halált, próbára téve intuitív képességeinket, már-már transzcendentálissá változtatva az elénk táruló világot. Hiteles de egy kicsit talán mégis érzelgős zenei aláfestés a kétségbeesett mindennapjaink számára. Önmagában véve nincs benne semmi rendkívüli, ahogy a hangszerelését tekintve valóban nem az, de mégis, az életünket felzabáló örökös zajok egy isteni összekomponálására vállalkozik. A mobiltelefonok, a buszok ajtaját záró pneumatikus karok és a harmadik emeleten téglát bontó laposvésők robajában tesz rendet, ezekből a mechanikus rezgésekből pedig az emberi tökéletlenséget és kétségbeesést olvassa ki, szinte alig hallhatóan. Napjaink zenei kísérletezgetésének egyik legkiterjedtebb belső szimbolikát felépítő munkája.

Az amit Evan Caminiti és Jon Porras a Barn Owl-ban csinálni akart, talán sokkal inkább megvalósult akkor, amikor külön-külön zenéltek, annak ellenére, hogy szinte alig távolodtak el az eredeti, páros felállás lényegétől. Minden esetben: lassú és komótosan felépülő, eposzos rezgésfolyamok. Ennek ellenére a bejegyzésben szereplő Caminiti bátran visszavett a gitárokból és így lett teljes az a munka, amit talán a Barn Owl-al is létre akartak hozni.   

Az alább beszúrt tétel ezen a albumon érhető el.  

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.