Talán kissé unalmas lehet bármi nagyszerűt olvasni a Mayhemről. A viselt dolgok és a maga zene is többször megnyúzatott, annyi bőrt lehántottak már róla, hogy azt számba venni sem érdemes. Engem úgy általában kevéssé érdekelnek a zenekarokról szóló hírek, szinte csak nevetséges dolgokról olvasni. Helyezkedjenek el a populizmus skáláján bárhol, a titokzatosságtól a teljes nyilvánosságig, minden meg- vagy meg nem nyilatkozásuk műviesnek és hiányosnak tűnik. Egyszerűen az első interjú után komolyanvehetetlenek, mondjanak bármit. Ehhez nem kell Mayhem-nek lenni. Őket és minden extrém zenekart kiforgatta a saját kliséjükkel ellentétben álló hétköznapi, már-már kispolgári szokásaik. Olyan ez mint Breivik esetében, amikor a hírhedt terrorista a hideg teára panaszkodott a börtönben.

Sőt, véleményem szerint a Mayhem nem számít egy megismételhetetlen zenei élménynek. Semmi olyat nem tettek le az asztalra, ami elemi erejét tekintve szinkronban lenne a magukra aggatott jelzőkkel és a zenéjüknek támasztékot nyújtó életszemlélettel. Kivéve egy alig emlegetett EP-jüket, a Wolf's Lair Abyss-t. A dobok zakatolása itt végre nem egy ötlettelen pótcselekvés, a gitárok háttérbe olvadása nem egy kevéssé technikás zenész önleleplezése, hanem maga a kívánt valóság. A valóság pedig a legpuritánabb módon fejezi ki saját ridegségét, éppen ezért nem érzünk idegenkedést. Az ösztön, hogy átadjuk magunkat az üres, egy végtelenül üres megigézésnek, amely a vokálon keresztül patetikus fájdalommal kap kíséretet, a minden ember legmélyén nyugvó apró csavarszerkezetet állítja át egy test nélküli pszeudolétre. Az ösztönök, gennyes angolnákhoz hasonlóan, körbefogják erkölcseinket és immáron az erősebbnek járó archaikus jog birtokában, megszervezik a következetes pusztítást. Ez a mélységesen germán zajcsörte rámutatni próbál arra, hogy az ember soha sem lehet több annál, mint hogy csakis állat legyen. A gyilkolásban annyian lelték már örömüket hogy nehéz is lett volna elképzelni, ha a tömeggyilkosság egyszer nem ad "pozitív" ihletet a zene számára. Mert itt erről van szó, a szóban forgó EP-t egy teljesen idealisztikus háborúimádat vezérli, nem titkolt szándékkal felvállalva a nemzetiszocializmus ösztöneit, még ha annak politikai tartalmával a zenekar feltehetőleg nem ért egyet. A fertőzés megszervezése, amelyre a patkányok tanították meg őket, mindig hiperboreus színezetű - így hát az európai szemek időtlen idők óta a belül primitív, de az evolúciós fegyverzetüket tekintve isteni jelleggel felruházott germanizmust vizslatják. Azonban nincs kétség afelől, hogy minden ami csodálatra méltó, az valójában kicsinyes fogás az élet színházzá tételében. A Wolf's Lair Abyss alkalmat ad arra, hogy félelmetes perceket tölthessünk el  a nehéztüzérséggel holdbéli tájjá lőtt lelkünk csodálgatásával.    

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.