Amikor párnába süllyed fejjel nézem a sötét plafont és van egy-két elég jó ötletem, akkor azt hiszem még élek. Aztán felkelek, csak úgy csinálni valamit, és máris idegen vagyok. Betolakodó egy ismeretlen tulajdonossal bíró életben. Vakító süketség, gyomorrohamok, összekotorászott motyogások, ennyire futja csak. Jó lenne visszafeküdni, a párna mintáiba, a bogarak közé. Rágyújtanék, de még a cigit is tölteni kell, szóval én már nem is gondolok semmire. Majd holnap összeszedem magam.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.